Alkalmatlan volt hajózásra a Hableány
„Az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra” a hajó – áll egy friss szakértői véleményben.
„Az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra” a hajó – áll egy friss szakértői véleményben.
A Blikk úgy tudja, hogy a cég bérelt neki lakást is Budapesten.
Az ukrán kapitányt 15 millió forint óvadék ellenében helyezték bűnügyi őrizetbe, az ügyészség megtámadta a döntést a Kúrián.
Ettől azonban Jurij C. nem kerül vissza a rács mögé, ahhoz új ügyészi beadvány kell.
Naponta átlagosan 8-10 hajóval folyik a kutatás.
Addig maradnak, amíg meg nem találják az utolsó holttestet.
A másodkapitány a baleset után átvette a hajó kormányzását, mert a kapitány sokkos állapotba került.
5 harangkongatással, díszsortűzzel és hajókürttel búcsúztatták a Dunán a május 29-én elsüllyedt Hableány kapitányát és matrózát. A matróz hamvait tartalmazó urnát a Dunába helyezték.
Elbúcsúztatták a május 29-i tragédiában elhunyt kapitányt és matrózt, utóbbi áldozat hamvait a vízbe engedték, a kapitányt szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.
Birtokunkba került néhány tanúvallomás, amelyből kiderül, a Hableány tragédiáját okozó Viking Sigyn személyzetének egy része érzékelte, hogy a szállodahajóval történt valami szokatlan. Közben egy dél-koreai idegenvezető állítja, közvetlen közelről, a partról nézte végig a tragédiát, amelyben – mint később kiderült – 26 honfitársa veszett oda. A Hableány kapitányától és matrózától ma vesznek végső búcsút kollégáik.
A gyűjtés folytatódik.
A hangfelvételek leiratából kiderül: a Viking Sigyn kapitánya észre sem vette, hogy hajója összeütközött a Hableánnyal.
Erről Kónya István a Kúria elnökhelyettese beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Hableány tragédiája és a Viking Sigyn kapitányának szabadlábra helyezése kapcsán.
A Legfőbb Ügyészség a Kúriához fordult, mert nem ért egyet azzal, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitányát óvadék ellenében kiengedték.
A Magyar Nemzet szerint Jurij C. kormányozta a hajót a baleset pillanatában.
A döntés a konkrét ügyre nem lesz hatással, mivel a legfőbb ügyész csak a törvényesség érdekében, az elvi megállapítás céljából fordult a testülethez.
Részleteket közölt a Blikk csütörtökön annak a hangfelvételnek a leiratából, amelyet a Viking Sigyn feketedoboza rögzített május 29-én este, amikor a szállodahajó hátulról nekiütközött a Hableány kirándulóhajónak, és elsüllyesztette.
Ez elkerülhetetlen – mondta a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. jogi képviselője.
Valamiért kikapcsolták a radar hangjelzését, így az sem figyelmeztette a kapitányt a tragédiára.
Magyar György ügyvéd szerint az adatok azért tűntek el, mert elfelejtették lementeni őket.